Nyomkereső

Ez egy nagyon fura történet, mert úgy terveztem, hogy ez egy kemény, érzelmek nélküli story lesz, de nem így történt. Tehát megismerhetjük benne James érzelmes oldalát.
Ez is nagyon hosszú lett, tehát ez itt:

Első rész / Első felvonás

Keresni, de nem találni.

Küzdhetsz ellene, de ez az élet rendje. Erről senki sem tehet, sem Ő, sem senki más, sem az emberiség. Ez így van megírva.

Hihetetlen, mennyire ki tud éhezni a vámpír, ha nem eszik pár napig. Szememben a fekete szín uralja a terepet, az a kis piros, szokásos csillogás is eltűnt belőle. Többé nincs önuralmam, mert a szomjúság kínoz. Gondolataim mára már csak a vér körül forognak.
Eddig szerepelt benne a nyomkeresés öröme, a kalandvágy, és pár vámpír klán. De ez a múlt. És én nem a múltban élek, hanem itt és most, a jelenben.

1920-ban, Bioxliban. Ahol – mellesleg megjegyzem – elég silány a levadászható alanyok száma. Persze akadnak emberek, de én valami nehezen megszerezhetőre, valami érdekesre vágyom. Olyasvalakire, akinek illata mámorító, aki harcias, menekül előlem. Jobban mondva próbál menekülni.

Annyiszor elképzeltem azt a vadászatot! A szerencsétlen kis alanyt beüldözöm az erdőbe. Futni próbál, de mielőtt elindulna én már előtte termek és leterítem. Félelemtől csillogó szemébe néznék, és alig tudnám elfojtani gúnyos nevetésem. Számat meleg, élettel teli bőréhez érinteném, könyörtelenül belemélyeszteném éles fogaimat, majd ha megízleltem vére ízét, mérlegelnék. Gyorsan, vagy lassan végezzek vele. Ez persze sok dologtól függ. A kiéhezettség mértékétől, és vére ízétől, valamint attól mennyire szenved. Vámpír vagyok, de azért nem annyira szadista, hogyha mondjuk, sírva könyörög azért, hogy legyek gyors és kíméletes ne tegyem meg.

Azt is elképzeltem, ahogy vére lassan hömpölyög le a torkomban, ezzel csillapítja elképesztő szomjúságomat.

Bár megtalálnám már azt az embert! Ha így haladok tovább tudatom utolsó, észnél maradt részét felemészti az éhség, a szomjúság, és arra késztet, hogy önmagam életével végezve nyilvánosan étkezzem. Belegondolni is rossz, mit tennének velem a Volturi
…

Ma éjjel hajtóvadászatra indulok, érzem a zsigereimben, hogy megtalálom azt, aki méltó arra, hogy megöljem. Ebben biztos vagyok.



Találni, és nem keresni többé.

Tisztán emlékszem arca, hangja, illata minden egyes tökéletes részletére. A megérzéseim nem csaltak.

Éjjel két óra van, én pedig céltalanul bolyongok a keskeny, sötét folyosókon. Biztos voltam benne, az illat innen jött. Az illat, mely olyan volt számomra, mintha egy emberi lény a virágos mezőn sétálgatva észrevenné azt a ritka, becses és értékes, gyönyörű, szemet kápráztató növényt, amire már hosszú-hosszú idő óta vágyik.

Az én esetemben, ez a növény egy védtelen ember… Az illata pedig a vére. De már nem sokáig marad testében, ezzel életben tartva azt a gyönge kis lényt.

A vadászat még jobb lesz, mint elképzeltem! Ebben az elmegyógyintézetben senki sem veszi komolyan a munkáját… Valószínűleg észre sem vennék, ha az egyik betegük eltűnne.

Mivel itt ilyen figyelmetlenek és kiszámíthatóak az emberek arra jutottam, hogy már ma éjszaka megölöm az őrültet.

Őrült… vajon hogy kerülhetett ide? Ha paranoiás, akkor nem alaptalan, legalábbis most nem. Isteni lehet hallani tébolyult sikolyát, mellyel arra késztet, gyorsan végezzek vele. Persze nekem is jár egy kis szórakozás… azt hiszem, kicsit játszanék vele. Hagyjak neki menekülési időt? Vagy azonnal szorítsam sarokba? Az utóbbival azonban kizárnám a szórakozás lehetőségét.

Már most is alig tudom tartóztatni magamat, hogy be ne törjem a falat, és ki ne szakítsam a csöveket… Olyan könnyű lenne, bár van kockázat is. De felőlem bárki megláthat, hisz csak egyetlen kis roppantás gyönge kis nyakán és… Ropsz! … az illető életének máris lőttek. Hm… talán meg is harapnám, ki is innám vérét az a testéből az utolsó csöppig, de nem akarom másokra pazarolni, szűnni nem akaró vágyamat az iránt a fenséges kis lény iránt.

Már biztos vár rám, hisz ha idekerült annak komoly okai lehetnek. Vagyis… ki akarna ebben a nyomasztó erődszerűségben tengetni nyomorúságosan rövid emberéletét? Csak a bolondok… Mily irónia és gúny!

Talán meg is teszem. Igen, megrongálom ezt a nyamvadt kis kórházat. Ha akarom, tehetem olyan halkan, hogy senki még csak ne is sejtse hogy történik valami.

Kezemet a vastag kőfalra helyeztem, mely csont fehérre volt meszelve. Egészen kicsit megnyomtam, és máris egy vékony repedés futott végig rajta. Még egy kicsit… és a fal beszakadt kemény érintésem alatt, de nem épp az a látvány terül szemem elé, amit vártam. Egy komor vasajtó.

Egy másodperc töredékéig azon is elgondolkozom, betörjem-e vagy sem, de az éhség nem hagy választást. Könyörtelenül ütök egy lyukat erős öklömmel rajta és máris bent vagyok.

Az illat, melyet eddig is éreztem most teljes emberi valójában ott fekszik előttem a földön. Törékeny és rémült, ehhez nem fér semmi kétség.
De még ez a borzalom sem vesz el semmit kimondhatatlan gyönyörűségéből. Barna haja hosszan omlik hátára, és szabályosan keretezi édes arcát. Szemei színét sajnos nem lehet megállapítani ebben a félhomályban.

De szép, nagyon szép ezt minden ember így gondolná.

De én nem vagyok ember. Én nem ezt látom benne. Én az üldözni való vadat, az izgalmas kalandot, és legfőképpen a vacsorámat látom benne.

Önelégülten mosolyogva indulok feléje. Először lassan, mert úgy gondolom, ha egyszer találok, egy ilyen étket minden percét ki kell élvezni, de ahogy gyengül önmegtartóztatásom megszaporázom lépteimet is, míg a végén már rohanok feléje. Egyetlen hajszálon múlik, hogy rávessem magam.

Belenézek kék szemébe, amiben őszinte félelem, kíváncsiság és vágy csillog. Ezen egy csöppet elgondolkozom. Miért lenne kíváncsi rám?
Persze, talán lenyűgözi vámpíri mivoltom tökéletessége.
De miért néz rám ily vágyakozva? Talán olyan hosszú ideje tartják itt, ezen a nyomorúságos helyen fogva, hogy inkább választja a kínzó halált? Meglehet…

Jéghideg testem éppen hogy súrolja élettel teli bőrét, amikor valami halkan, ám jelentőségteljesen földet ér mögöttem. Azonnal tudom, hogy ki az. Egy másik vámpír. De nem engedem át neki a lányt! Ha kell, megküzdöm érte!


Hát, ennyi lenne egyelőre emberek.PLSPLS komikat!!!! 
Bye-Bye: N